Kate Beckinsale férje egy egyszerű akciófilmmé silányította Philip K. Dick egyik novelláját.
Bár ez nem példa nélküli az irodalom és a mozi világában, mégis bosszantó, főleg, ha Az emlékmás jut eszünkbe, amely számunkra az a kultikus 1990-es sci-fi, ahol Arnold Schwarzenegger álmaiban a Marsra utazik, hogy szembeszálljon a mutánsokat elnyomó államhatalommal, miközben a néző végig azon morfondírozik, hogy mindez valóság vagy csak egy mesterségesen kreált álom.
Ráadásul ott van az ikonikus jelenet, amikor egy öklömnyi nyomkövetőt húz ki az orrán keresztül, fejére vizes törülközőt tekerve.
Ez egyszerre groteszk és zseniálisan szórakoztató.
Ehhez képest a 2012-es verzióban Colin Farrell kétségbeesetten rohangál, ami önmagában nem lenne gond, de hiányzik belőle minden mélyebb gondolat, amit a régi film képes volt közvetíteni.
A Mars helyett pedig csak Ausztráliáig jut, ahová a jövő vendégmunkásai naponta utaznak keresztül a Föld középpontján, mert a jövőkép itt kimerül egy ilyen abszurd logisztikai megoldásban.
Wiseman teljesen kiherélte az eredeti film mondanivalóját, és helyette csak néhány félvállról odavetett utalással próbálta kiszúrni a rajongók szemét (például a három mellű nő megjelenése, ami mutánsok híján teljesen értelmetlen).
A film szinte még el sem kezdődik igazán, már vége is, miközben tele van felesleges, erőltetett párbeszédekkel és felejthető egysorosokkal, amelyek közül egy sem válik emlékezetessé.
A cselekményt néha szükségszerű, ám érdektelen jelenetek szakítják meg, hogy aztán folytatódjon az üldözések és robbantások sora, amelyek ugyan látványosak, de csak a vizuális hatásra építenek, mélyebb funkció nélkül.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
