A Sony élőszereplős Marvel-filmes divíziója öntelt ostobákból álló társasággá vált, akik még a szándékosan megkötött meccsen is a vesztesre tennének pénzt, és utána még a saját vállukat is megveregetnék, mintha valami nagy dolog történt volna.

Mintha egy teljesen pusztult autóba töltenék a benzint, ők is elmebetegek, akik ugyanazt a dolgot ismételgetik újra és újra, de mindig más eredményt várnak.

Már majdnem 6 éve építkeznek a saját, külön filmes univerzumukban, a legújabb alkotásuk, a Madame Web pedig már a sor negyedik része, de még mindig nem világos, mi a központi koncepciója ennek a szemétnek, és hová szeretnék vezetni az egészet - valószínűleg még ők sem tudják pontosan.

Ha belegondolunk, a Madame Web elvileg teljesen kudarcmentes volt. Az emberek már az első előzetes után kezdték belezúzni a szóbeli kritikáikat, a vélemények egyenesen borzalmasak voltak, volt, aki még a Morbiusnál is rosszabbnak tartotta (ez igazi bravúr), a bevétel pedig még a legpesszimistább előrejelzéseket is alulmúlta, a közönség pedig kerüli, mint a pestist.

Az is hamar kiderült, hogy nincs elég vonzerő a filmben, bár azért az a szerencse, hogy nem olyan hosszú, mint a Morbius. Alapvetően nézhető, baráti társaságban még vicces is lehet, többet lehet rajta nevetni, mint egy átlagos vígjátékon, még ha ez nem is volt a cél.

Elképesztő, hogy mennyire képtelen működni értelmes filmként, úgy tűnik, mintha a Sony szándékosan akarta volna elrontani, mert más magyarázat nincs arra, hogy olyan írókat és rendezőt választottak, akik eddig még nem alkottak értelmes filmet.

Ebből következik, hogy a Madame Web inkább egy tévésorozat pilot epizódjának tűnik, amely néhány karaktert mutat be, akiknek később szuperhősök lesznek, de a filmben nem kapnak jelentős szerepet, még a jelmezeiket sem viselik, nemhogy megkapják a képességeiket.

Az előzetesek még a film iránt minimális érdeklődést mutatókat is félrevezették, amikor a női karakterek jelmezben. 

Mi lesz a következő? Talán Peter Parker a gimiben azzal szembesül majd, hogy Flash Thompson üldözi őt, mint egy slasher-gyilkos, még mielőtt megkapná a pókcsípést?

Vagy Harry Osborn apja halála után függőségbe esik, és egy drogos trip során rábukkan a Zöld Manó fegyverraktárára, ahol apja videóüzenetet hagyott a bosszúról, majd egy montázsban láthatjuk, ahogy felfegyverkezik és harcol az Oscorp épületén a Falmászóval?

Vagy talán egy Mary Jane központú spin-off lesz, ahol csak az utolsó pillanatban bukkan fel Pókember, hogy megmentse őt a főgonosztól? Nos, a Madame Web éppen ilyen.

Értem én, hogy az alkotók változatosságra törekedtek a sokszor látott szuperhős filmek között, de mégis, ha már megpróbálják, akkor ne így.

Nyilvánvalóan a folytatásokra számítottak (bár azt is meg kell jegyezni, hogy elképesztő, hogy valaki azt gondolta, ez a film elég sikeres lesz ahhoz, hogy folytatást kapjon), de figyelembe véve, hogy a közönség hogyan reagál manapság az ilyenre, és hogy a szuperhősfilm zsánerének népszerűsége is hanyatlóban van, talán egyszerre kellett volna megjelentetni az összeset. Így maradt csak egy szuperhős nélküli szuperhős film, ami tökéletesen bemutatja, hogyan ne írjunk forgatókönyvet és hogyan ne rendezzünk filmet.