Reviewer

Nicolas Cage mindannyiunk álmában felbukkan. Miért? Mert rengeteg filmben játszott, így a világ szinte minden részén találkozhatunk vele. Legyenek ezek jó vagy rossz filmek, ő mindig ott van.

Talán azért tűnik fel mindenütt az álomban, mert az A24 kiemelkedő filmjeitől kezdve a kisebb underground produkciókig mindenhol ott van a neve, mintha valamilyen rejtélyes módon beépült volna az emberek tudatalattijába. Vagy talán azért kerül mindenki álmába, mert egyik előző filmjében, a "A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlyában"-ban, a komáromi erőd is szerepelt? Igen, benne volt. Ha eddig nem álmodtál róla, mostantól valószínűleg fogsz, és nem árt, ha felkészülsz rá, hogy álmaid hőse hirtelen erőszakossá válhat és az életedre törhet.

Az egyetlen remény, hogy a rémálomból nem ébredsz fel, hanem mélyebben alszol, remélve, hogy a feledés segít majd túljutni ezen az éjszakai kísértésen. A groteszk mindig jelen van, de most nem azért rettegünk, hogy mi vár ránk az ébredés után; az ébredés lesz a megváltás, az álomhalál pedig véget vet a szenvedésnek.

Kristoffer Brogli útját számos rövidfilm után a "Rosszul vagyok magamtól" című alkotása sikere nyitotta meg a számára, és azonnal felkeltette az A24 és Ari Aster figyelmét, akik produceri támogatást nyújtottak neki. Nick Cage és Brogli karrierútjai összefonódnak, amikor a sokoldalú színész egyre többet kezdett dolgozni kisebb költségvetésű, független filmes projektekben. Legutóbb inkább a fantasztikum világában tündökölt, ilyenek például a "Mandy", a "Renfield" és a "Color Out of Space", de nem feledkezett meg a műfaji önreflexiókról sem, amint azt "A gigantikus tehetség" és a "Disznó" is bizonyítja.

Paul Matthews (Nicolas Cage) egy átlagos életet él két gyerekével, egyetemi tanárként és feleségével, Janet mellett, amikor hirtelen, ok nélkül elkezd feltűnni egyre több ember álmában. Kristoffer Borgli korábbi rövidfilmjei már ismertették a mágikus realizmus kafkai vonulatával való foglalkozását: most is csak egyetlen elem módosításával teremt alternatív valóságot a valós világban.

A fantasztikum a nézők által megélt dilemmák és problémák tükrében tör elő, nem véletlenül jelenik meg az alkotói asztalon. Paul egyetemi tanárból hirtelen mémé válik, amikor váratlanul híressé válik egy rejtélyes jelenség miatt, de gyorsan borul a világ, amikor az álombeli énjéből felszínre törnek az elfojtott indulatai. Borgli norvég rendezése nem horrorfilm, bár az elfojtások és rémálomtémák központi szerepet kapnak. A mágikus realizmus groteszkje helyett egy szürreális történet bontakozik ki, mely az abszurd helyzetek miatt pillanatról pillanatra önfeledt nevetésbe torkollik.

Az egyik legviccesebb szexjelenet után könnyedén vált át filmdrámába a történet, és Paul Matthews abszurd kalandja hamarosan visszafelé sül el a hírnév következményeként. A családi kapcsolatok romlásán túl számos más szimbolikus esetet is láthatunk, amelyek a nyilvánosság erejének pusztító hatását demonstrálják: akik nem saját jogon érvényesülnek a média felületein, azok hamarosan megtapasztalhatják a hírnév rövid életét és az addigi támogatók ellenséges fordulatát, miközben nyilvános személyükké válnak és a digitális közösség bírálatának lesznek kitéve. Az elegáns koncepció és a nagyívű hasonlatok árnyalják a történetet.