Reviewer

Egy film, ahol Daniel Craig a mennybe jut, William S. Burroughs pedig a pokolba.

Luca Guadagnino rendezése, Queer, nem folytatása a Szólíts a neveden-nek, bár sokan erre számítottak.

A hasonlóságok ellenére ez egy sötétebb, kiábrándult történet a szerelemről – már a felnőttkor tapasztalataival a háttérben. Nem tiniknek szól, hanem azoknak, akik már tudják, mennyire bonyolult lehet vágyni valamire vagy valakire.

A nyitójelenet tipográfiája és a stáblistás tárgyak is utalnak a Szólíts…-ra, de míg az ártatlan felfedezés volt, ez már a megszállottság és kontroll világa.

A főhős, William Lee (Daniel Craig), az 1950-es évek Mexikóvárosába menekül – akárcsak az író, William S. Burroughs –, ahol vadászni kezd a szerelemre. Nem az ember számít, hanem az érzés, a hajszolás, az élet illúziója.

Ekkor lép be Eugene (Drew Starkey), aki egy hűvös, elérhetetlen szépségként teljesen kizökkenti Lee-t. Craig karaktere itt a Bond-imidzs ellentéte: sebezhető, megszállott, alázatos. Starkey figurája kevesebb hangsúlyt kap, de végig hiteles tárgy marad a vágyakozásban.

Jason Schwartzman kiemelkedik a mellékszereplők közül – szinte felismerhetetlen –, és újra bebizonyítja, miért Wes Anderson egyik kedvence.

A film vizuálisan lenyűgöző: a díszletek, jelmezek és képi világ tökéletesen megkomponáltak. Hol krimi, hol Hitchcock-színek, hol westernbe hajló képek jelennek meg – mégis végig egységes marad.

Guadagnino mesterien bánik a filmművészet eszközeivel, nem csak stílusokat, hanem egész korszakokat idéz meg.

A Queer azonban nem csupán vizuális élmény: egy egyoldalú, diszfunkcionális kapcsolat története, ahol az érzelmi torzulás és Burroughs ellentmondásos élete is árnyékot vet a szereplőkre. A film nem idealizálja a „zsenit”, és nem keres felmentést – inkább megmutatja, milyen, amikor egy ember csak vadászik, de már nem találja az utat vissza.