Reviewer

Két Oscar-díjas színésznővel idézi meg a 60-as évek Amerikáját az eddig csak operatőrként ismert francia rendező, de az Anyai ösztönből hiányzik az a plusz, amitől igazán izgalmassá válhatna. A cselekmény így nem tud igazán mélyre hatolni, csak egy kiadós csiklandozással ér fel.

Celine (Anne Hathaway) és Alice (Jessica Chastain) nemcsak szomszédok, hanem legjobb barátnők is. Egy gyönyörű kertvárosi házban élnek, ahol mindig rendezett a pázsit, és a felhajtón valamilyen amerikai autó áll. Egyikük sem dolgozik, mert férjeik sikeresek a munkájukban, a háztartás gépesített, a gyerekek szófogadóak és jó barátok. A családi ünnepeket együtt rendezik, szabad az átjárás a kerten át, és kulcsuk is van egymás házához. Ennél idillibb környezetet el sem lehet képzelni a hatvanas évek Amerikájában.

Ha valami túl szép, hogy igaz legyen, általában komoly problémák rejtőznek a háttérben, amiket az ember igyekszik elrejteni. Celine nagy nehézségek árán szülte meg gyermekét, és nem lehet neki több, ezért irigykedve tekint Alice-ra, aki viszont dolgozni szeretne, de férje ezt nem engedi. Akkoriban ez azt jelentette, hogy a férfi képtelen gondoskodni a családjáról. Kívülről úgy tűnik, minden rendben van, de egy nap tragédia történik, ami felszínre hozza a problémákat: Alice egy véletlen balesetben elveszíti gyermekét, és ettől kezdve nem tudnak igaz barátnőként tekinteni egymásra Celine-nel.

Próbálják megosztani a gyászt és enyhíteni a fájdalmat, de nem megy, mert egyiküknek ott a gyerek, a másiknak nincs. Az irigység lassan megmérgezi a kapcsolatot, szétzilálja a barátságot és a jószomszédi viszonyt. Mindketten furcsán kezdenek viselkedni: előbb vádaskodnak, majd bocsánatot kérnek és kibékülnek, ez ismétlődik újra és újra az őrület határáig. Mindez természetesen kihat a házasságukra és férjeik barátságára is.

Az Anyai ösztön előre kiszámítható történetet mesél el, amit az ember azért néz meg, hogy megerősítse saját előérzeteit. Úgy tudtam! – kiált fel (szerencsés esetben csak magában), és valóban nem sok meglepetést tartogat, talán kevesebbet is, mint amire számítanánk. Bár a fényképezés, a vágás és a zene jó, a történet nem tud felnőni hozzájuk, és izgalmas pszichothriller helyett egy átlagos melodrámát kapunk. Az előzetes alapján Hitchcock hangulatát várnánk, de ahogy halad a film, ez az elvárás szertefoszlik.

A francia Benoît Delhomme 40 éve dolgozik operatőrként, nevéhez fűződik például A mindenség elmélete vagy A csíkos pizsamás fiú fényképezése, valamint Dior reklámokat és Lady Gaga videóklipet is készített. Az Anyai ösztön az első rendezése, amelyben operatőrként is dolgozik. A film a 2018-as belga Duelles remake-je (Barbara Abel 2003-as regényén alapul), de abban nem vett részt. Delhomme kétségtelenül ért az izgalmas dolgokhoz és hitelesen idézi meg a hatvanas éveket, de a történet túl steril marad.

Chastain és Hathaway hozzák a kötelezőt, bár ez a harmadik közös filmjük, eddig nem szerepeltek közös jelenetben. Élvezik a szerepüket, ami sajnos nem érdemli meg őket, de azért többről van szó, mint hogy két barátnő készített magának egy filmet (ők a producerek is). Külön említést érdemel Alice fiát, Theót alakító Eamon Patrick O’Connel, aki remekül játssza a legjobb barátját elvesztő, a felnőttek között őrlődő traumatizált gyereket. És igen, mit érthet egy férfi az anyai ösztönökhöz? De a cím és a tartalom most csak érintik egymást. A film nem rossz, de sokkal jobb is lehetett volna.