Háromnegyed év alatt már a harmadik, valós eseményeken alapuló autósport-filmet kapjuk. Hollywood nagy költségvetésű Le Mans-filmje és egy neves rendező díjakra törő, független, bensőséges versenyfilmje után most egy olasz szemléletű európai koprodukció mesél a rali világbajnokság legvadabb korszakának kezdetéről.
Korábban is sikeres volt, amikor Daniel Brühl egy autósport témájú filmben szerepelt, de az alkotók szándékai most teljesen mások, mint 2013-ban.
Míg a Gran Turismo iránt a hungaroringi forgatás miatt itthon nagyobb érdeklődés mutatkozott, addig a Ferrari film hosszú, nyolcéves megszületési folyamatát figyelemmel kísérhettük a filmes hírekben. Ezekhez képest szinte a semmiből, elég hirtelen jött az adventi időszak elején a Verseny a győzelemért előzetese.
Daniel Brühl, aki akkor már Ron Howarddal és egy illusztris színészgárdával Ausztráliában forgatott, okozott egy meglepetést, még akkor is, ha valaki követi a filmes és autós világot. Az alkotás január elején, alig öt héttel az előzetes után, egyszerre debütált VOD-on és moziban. Így az Oscar-szezon és a nemrég bemutatott Ferrari film árnyékában el is veszett, ezért azok az országok jártak jól, ahol a premiert későbbre időzítették.
A törzsolvasók megszokhatták, hogy ha valaminek köze van az autóversenyzéshez – legyen az akár egy sima heist film – akkor részletesen belemegyek a témába, de mindig filmes szemmel és értékrenddel megközelítve. Most azonban egy vallomással kell kezdenem: annak ellenére, hogy a téma érdekes, nem tudtam olyan lelkesedéssel nézni ezt a filmet, mint korábbiakat.
A "mezei szimpla" ralizás sosem kötött le igazán, még ha lenyűgöző felvételeket is látunk az autókról és a hozzájuk tartozó durrogó-csattogó motorhangokról. Számomra sokkal izgalmasabb a Dakar-féle hosszútávú terepverseny. A ralizás talán azért sem ragadott meg soha, mert nehéz belőle igazán érdekes filmet készíteni az egyszeri néző számára, még akkor is, ha a történet az autósport legveszélyesebb gépei előtti időszakot mutatja be.
A film 1983-ba visz minket, a hírhedt fekete évbe, ami után 1986-ban betiltották az akkor már elvadult szabályrendszert. Az éra szépségét stilizáltan az Art of Rally című indie játék is megidézte nemrég.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.